2009. április 2., csütörtök

-., Star Trek: Második fázis – Star Trek: The Phase two

A Paramount egy új tv-hálózat létrehozásán gondolkozott és ennek lett volna a hír vivője az új sorozat. 12 epizódnak meg is írták a forgatókönyvét. A sorozat az eredeti szereplőkkel folytatódott volna, Spock karakterét játszó Leonard Nimoy kivételével, mert Ő nem vállalta a folytatást, mert ekkor épp az „equus” színházi előadásaiban játszott, valamint korábban kifejtette ellenszenvét a karakter iránt, az „I Am Not Spock című könyvében. Remélték, hogy Nimoy majd mégis elvállalja, de addig is helyette egy fiatal Vulcáni Xon karakterét találták ki. Már javában folytak a tervezési munkálatok, amikor a Paramount bejelentette, hogy mégsem indítanak új hálózatot. Így az 1978-ban induló sorozat ötleteit és terveit elvették, helyette inkább leforgatták az első Star Trek filmet. Az első forgatókönyvek adták az alapját a Star Trek Csillagörvény című filmnek, valamint két részt a Star Trek TNG sorozatba ültették.

1 megjegyzés:

  1. A sors is úgy akarta, hogy Spock nélkül ne legyen TOS :-) A sors bölcsebb volt Mr Nimoy-nál, aki pár év múlva megírta az I am Spock c. könyvét is teljes mértékben elfogadva benne a Spock karaktert :-)

    VálaszTörlés