2009. április 3., péntek

4., Star Trek Deep Space Nine (DS9) (1993-1999)

A történetet Gene Roddenberry eredeti ötlete alapján Rick Berman és Michael Piller írta, Brandon Tartikoff felkérésére. Az események a Star Trek: Next Generation után játszódnak, de ez már merőben más, mint amit megszokhattunk. Berman és Piller sokat tanakodott, a helyszín megválasztásában. A történetet nem akarták egy csillag hajón folytatni, hisz akkoriban a TNG-t még javában vetítették. Felmerült a lehetősége, hogy egy gyarmati bolygón játszódjon, de aztán egy űr állomás mellett döntöttek. Ez sokkal érdekesebbnek tűnt és a forgatási költségek is alacsonyabbak így, mint élő helyszínen. A DS9-et végül elég jól fogadta a kritika, „összességében a legjobb (legjobban játszott, létrehozott)” Star Trek sorozatnak nevezték. A „nagy közönség” véleménye azonban megosztott volt, nehezen fogadták el az állandó helyszínt. Ez részben a televízióban játszott sorozatok sokaságának volt az eredménye (ebben az időben játszották a Babylon 5-t is). Mégis igen emlékezetes ez a sorozat, az eredeti történet összetettsége, a jól megtervezett szereplők miatt.

Főszereplők:

Avery Brooks - Benjamin Sisko kapitány (Amerikai história X, A Föld arcai, 15 perc hírnév)

Nana Visitor - Kira Nerys Bajori elsőtiszt (Working Girl, A Father’s Homecoming)

Michael Dorn - Worf hadnagy (Gépek lázadása, Nagy trükk, Trekkerek)

Terry Farrell - Jadzia Dax kutatótiszt (A csillag, Halálos érintés, Trekkerek)

Nicole de Boer - Ezri Dax (Szoros kötelék, A kocka, Töketlenek)

Alexander Siddig - Julian Bashir Dr (Az utolsó légió, A születés, Hanibál)

Colm Meaney - Miles O’Brien főgépész (A Hádész faktor, Csillagkapu Atlantisz)

Rene Auberjonois - Odo Bajori biztonsági tiszt (Lökött gyásznép, A hazafi)

Armin ShimermanQuark Ferengi kocsmáros (Szanatórium, Szemet szemért, Buffy)


...

8 megjegyzés:

  1. Hehehe... a csemegét hagytad utoljára :-D Mármint a fotók között :-D

    Ez a sorozat a kedvencem és csak szuperlativuszokban tudok beszélni róla. Néztem más oldalakon - magyaron és külföldieken egyaránt - közvéleménykutatásokat, hogy melyik sorozat a legnépszerűbb. Minden országban a DS9 a második legkedveltebb sorozat a VOY után és nem is sokkal marad le mögötte. Azt hiszem, ez nagyon előkelő helyezés :-)

    VálaszTörlés
  2. Hmm. Meg is jött a kedvem, hogy újra elkezdjem nézni a sorozatot a gépemen :D

    VálaszTörlés
  3. Én már eljutottam odáig, hogy a VOY és a DS9 szinte egyenrangú fél:D Voy volt az "isten" amíg a DS9-et meg nem néztem... azóta meg folyton azt nézem!!:D De igazából nálam két sorozat teljesen más kategóriába tartozik... szóval nem tudok különbséget tenni köztük, mert egyszerűen... más.. az egyik ezért nagyon jó, a másik meg azért! Szóval a DS9 nálam behozta a Voy-t és fej-fej mellett végeztek a célban!:D

    VálaszTörlés
  4. Nálam ez érdekes, mert gyakorlatilag mindegyik sorozat számomra egyenrangú. Csak a DS9 egyenrangúbb :-D Talán épp azért, mert nem hajón játszódik és ebből adódóan más hangulatú. Vagy talán mert a jellemek és a kapcsolatok kidolgozottabbak benne. Vagy mert ebben kapja a legnagyobb hangsúlyt az, ami engem nagyon érdekel, az egyén fejlődése, egy faj fejlődése, a kapcsolatok alakulása. Vagy mert több helyet kap benne a misztika. Vagy mert végre egy ST sorozat, ahol nem annyira különül el egymástól a "jó" és a "rossz" ember, hanem hozzánk hasonló esendő embereket is látunk. Tényleg nem tudom, konkrétan mi bűvölt el a DS9-ban. Talán az mind, amit most elmondtam :-)

    VálaszTörlés
  5. Niki, mi történt a többi cikkel? :( (Pl. a Voyageres cikk)
    Csak nálam tüntek el, vagy valamiért törölve lettek?

    VálaszTörlés
  6. Nyugi Tuvok:) Megvannak, csak leszedtem addig amíg a szöveg nincs meg. Most csak a szereplők vannak meg:D Azt tanácsolták, hogy ne siessek ennyire ezért gondoltam, hogy leveszem addig. Lassan lesznek meg a cikkek, mert most elég kevés időm lesz:( De igyekszem:)
    De amint valami érdekes kipattan a fejemből, úgyis vissza kell tegyem, mert ezeket szeretném sorba rendezni:D és csak utána jöhetnek az élménybeszámolók:D

    De jó volt úgy? Nem gáz, hogy csak a szereplők vannak meg?... még:D

    VálaszTörlés
  7. Hát, szerintem szép kis összeállítás volt leírás nélkül is. :) Anélkül is volt értéke. De megértem, hogy teljes formájában szeretnéd kitenni, úgyhogy türelmes leszek :)

    VálaszTörlés
  8. Én voltam a bűnös, aki belekotyogott a dolgokba, csak tapasztalataim szerint senki nem szokott visszaolvasni egy blogon, ezért javasoltam Nikinek, hogy kész cuccokat tegyen föl inkább.

    VálaszTörlés