2009. március 31., kedd

Kezdetektől-Napjainkig!

Néhány alapvető információt szeretnék megosztani Veletek!:) Bennem igen mély tiszteletet váltott ki a Star Trek-ben az, hogy ennyi éven keresztül, egy olyan sorozatot láthattunk, mely megfelelt az adott kor elvárásainak. Mindamellett nem egyszerű utat járt be az író/álmodó Gene Roddenberry, hogy elénk tárhassa ezt a fantasztikus világot!
Egy olyan álmot teremtett melyben az Ember békében él más idegen fajokkal és felülemelkedik kicsinyes problémáin. Bár jelen pillanatban még a kis bolygónkon sem tudunk nyugodtan megférni egymás mellett... Ez a 'világ" épp azért született, hogy egy példával járjon elől az emberiség számára, hogy lehet másképp is élni... lehet szebb a világ... A Trek-nek a mondanivalója a nagyon fontos! Kultúrák, társadalmak tudnak megélni egymás mellett, csak némi nézőpont váltásra volna szükség.. No mindegy ez már filozófia és megfejtése még sok időbe fog telni!:)
Lássuk az infókat!:

Az első Star Trek sorozat, 1966-69- között volt látható. A sorozat a 69-es holdra szállásig nem volt igazán népszerű, de ez az esemény az ismeretlen világ űr fordította az emberek figyelmét. Az író - Gene Roddenberry- fő célja az volt, hogy olyan jövőt mutasson be, amelyben az emberiség és a különböző idegen fajok békében élnek egymás mellett. Ami igazán példaértékű volt abban az időben!

Star Trek sorozatok kronológiája:

1., Az eredeti sorozat - The Original Series (TOS) (1966-1969) 80 epizód


2., A rajzfilm sorozat - The Animated Series (TAS) (1973-1974) 22 epizód


-., Star Trek: Második fázis- The Phase Two (nem adták ki, 12 részt adtak le)

3., Az új Nemzedék - The Next Generation (TNG) (1987-1994) 178 epizód


4., Star Trek Deep Space Nine (DS9) (1993-1999) 176 epizód




5., Star Trek Voyager (VOY) (1995-2001) 172 epizód



6., Star Trek Enterprise (ENT) (2001-2005) 98 epizód


A Star Trek hat, összesen 726 részes tudományos-fantasztikus (sci-fi) film sorozatot, 10 mozi filmet, (sőt már nemsokára láthatjuk a 11.-et is), több száz képregényt, videó játékot foglal magába! nem beszélve a Star Trek sorozatok sokaságáról, melyek világszerte megtalálhatók.

A 60-as évektől, egészen napjainkig tükrözi az emberiség, a társadalom éppen aktuális helyzetét. A történetek közös eleme, hogy kronológikusan egymásra épülnek, ok-okozat kapcsolatot láthatunk a már 40-éve futó sorozatban.
Hazánkba azonban, csak a rendszer válltás után(néhány külföldi cstornán látható volt a kései órákban) kezdett beszivárogni a Star Trek. A 70-es, 80-as években vetítették az első 5 mozi filmet, melyet VHS-en is kiadtak, de ezt elég érdektelenül fogadta a közönség. A 90-es évek elején kiadtak pár Trek-hez hasonló képregényt, valamint a 6. és a 7. részt játszották a mozikban. De sajnos ez sem hozta meg a várt sikert. 1997-től adták a Tv-ben az "eredeti sorozatot (TOS), plusz az eredeti pilotot egy dokumentum film keretében (ezt is elég csekély érdeklődés követte). 1998 végén került adásba a "The Next Generation (TNG)" első és második évada, valamint 1999 elején az első mozi film felújított szinkronnal. 2000-elején a TV2 is leadta az első 5-mozi filmet (eredeti szereplőkkel), de mindezek nézettsége is alacsony volt.
Az igazi áttörést 2000 nyarán a Viasat3-on leadott Star Trek Voyager hozta meg. A sorozat leginkább a fiatalabb nézőket ültette a képernyőhöz. A sikereken felbuzdulva a csatorna elkezdte játszani a Star Trek Deep Space Nine-t, a The Next Generation-t, valamint az Enterprise első évadját. A VOY és a DS9 osztatlan sikert aratott a nézők körében. Meghozta a Star Trek világának a népszerűségét kis hazánkban is! Egyre többen kezdtek el foglalkozni a Star Trek álltal megalkotott "világ" felfedezésével. A 10.-ik mozi filmet csupán DVD-n adták ki, mozikban nem vetítették.
Emellett több technikai vívmány "szülő-anyja" a sorozat. A Star Trek-nek köszönhetjük többek között, a Motorola által megalkotott mobiltelefont, az I-pod.ot, az ion hajtású hajtóművet és még sok egyéb igazán hasznos és forradalmi találmányt/eszközt.

6 megjegyzés:

  1. A TOS-t gyerekfejjel én még a rendszerváltás előtt láttam. Úgy tűnik, feledésbe merült, de volt egy időszak, amikor - már nem emlékszem milyen gyakorisággal, talán hetente - adott le a magyar szocialista tévé TOS epizódokat. Úgy tűnik a ST még a régi rendszert is elbűvölte Magyarországon és nem tudtak neki ellenállni :-D Meg is értem...

    A bejegyzés olvasásakor elkezdtem számolgatni, hogy melyik színész mennyi idős volt, amikor épp az ő sorozatát forgatták és elképesztő számok jöttek ki! Gondoltátok volna pl., hogy az örökifjú Data (Brent Spiner) a TNG végére már betöltötte a 45-öt? Tim Russ is már elmúlt 40, amikor elkezdték a VOY forgatását, Mr Nimoy is épp csak innen volt a negyedik X-en, amikor befejezték a TOS-t :-D

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, hogy hol láttad, most böngésztem végig a tv műsorok archivumát és abban sem találom... Külföldi csatornákon ugyan ment már, azt be lehett nálunk is hozni.
    1997.November.2.-a volt az áttörés, akkor adtak le először ST sorozatot (a TOS-t).
    A 70-es 80-as években VHS kazettán lehetett megszerezni az első 5 mozifilmet. Én ezeket az infókat találtam.:)

    Persze nem cáfolom ezzel, hogy láttad de a hivatalos infók ezek:) Valamiért elfeledték ezt a dolgot, lehet a sikertelenség ennek az oka:D

    VálaszTörlés
  3. Köszi ezt a kis nosztalgiát. :) Jó lett a cikk :)

    A rajzfilm verziót még nem láttam. Nektek megvan? Utánanézek honnét lehetne leszedni.

    VálaszTörlés
  4. Igen, Hetes, én is azért írtam, hogy úgy tűnik, feledésbe merült, de tényleg még a rendszerváltás előtt láttam és magyarul és tévében és még Űrszekerek címen. Nem tudom, mekkora sikerrel vetítették akkor, nálam egy életre bejött! :-D

    Tuvok, fogalmam sincs, honnan lehetne levarázsolni a TAS-t, még én sem láttam, de valamelyik ilyen-olyan oldalon (aminek nem csinálunk itt reklámot :-) biztosan fent van.

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy tetszik!:D
    A folytatás készül!!!! Mindegyikről lesz egy rövid ismertető!:D

    VálaszTörlés
  6. Szia. Nagyon jó ez a Star Trek blog. Itt meg lehet tudni mindent a sorozatokról, meg a hátteréről is. Tetszik a sokszínűsége, és a megszerkesztettsége is. Csak így tovább.

    VálaszTörlés